Üdvözöljük!

A Szurdokpüspöki Tiszta Életéért Egyesület 2021-ben is tevékenyen részt kíván venni a község kulturális életében. A koronavírus okozta kiszámíthatatlan helyzet nem teszi lehetővé, hogy időpontokat jelöljünk meg, mert nem tudhatjuk, mikor lesz lehetőségünk terveink megvalósítására. Ezért azokat a feladatokat jelöljük meg, amit el kell végezni a korlátozások betartásával. Jó kapcsolatot tartunk ezután is a bölcsődével, az óvodával, iskolával, az Idősekkel, részt veszünk a rendezvényeiken. Egyesületünk tagjai részt vesznek a falu egyházi és társadalmi ünnepeinek szervezésében és lebonyolításában.

Feladatunk a közterületek rendben tartása (Szabadság tér, Múltunk Háza, Hanák Kolos közösségi ház udvara, és a faluban azok a virágos területek, amiket az Egyesület a Baráti Társasággal közösen tart rendben évek óta. Új feladatot is vállalt az egyesület: a Múltunk Házának gondozását, az ide látogató vendégek, turisták kalauzolását, megmutatva Szurdokpüspöki értékeit, bemutatva a település múltját, jelenét, mindazt amiért érdemes idejönni.

A faluban még vannak olyan tárgyak – az idős emberek féltve őrzött emlékei – amik mesélni tudnak az elmúlt évtizedekről. Ezek bemutatásával láthatóvá válik az az óriási változás, amely végbement a falusi emberek életében az 1960-as évek társadalmi átalakulásával. Még élnek azok az emberek, akik élőszóval tudnak mesélni az átélt, a mai fiatalok számára mesének tűnő, küzdelmes életről. Ha ezeket nem gyűjtjük össze, nem őrizzük meg, elvesznek, pótolhatatlanok. Azért is szükséges az értékeink védelme, mert gyermekeinknek, unokáinknak is tudniuk kell, hogy gyökereik mibe kapaszkodnak.

Bízunk benne, hogy munkánkkal hozzájárulunk ahhoz, hogy a falu vonzó legyen az idelátogatók számára, és élhető, szerethető település legyen az itt élők számára. Reméljük, hogy munkánk példaértékű, és lakosaink kedvet kapnak ahhoz, hogy csatlakozzanak hozzánk, így közösségi munkánk eredménye ezentúl is egy gondozott, rendezett falu képét mutatja majd.

A Szurdokpüspöki Tiszta Életéért Egyesület kéri a lakosokat, hogy adójuk 1%-ával támogassák törekvő munkánkat!

Adószámunk: 18641750-1-12

 

Köszönettel: Géczi László Miklósné
az egyesület elnöke